Ralf and Michael
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Linkek
 
Látogatók száma
Indulás: 2004-07-05
 
Michael Schumacher
Michael Schumacher : Michael Schumacher vs. Mezőny

Michael Schumacher vs. Mezőny

Bubblin  2004.07.11. 18:58

Az idei szezon egyik legizgalmasabb futamát láttuk! Michael Schumacher 11-ből 10-et megnyert!

Az idei szezon egyik legizgalmasabb futamán vagyunk túl. Schumachernek ezúttal volt ellenfele, méghozzá Kimi Raikkönen személyében, aki végül mégis csak második lett, Rubens Barrichello előtt.

A hétvégi Angol nagydíj az év talán legeseménydúsabb, legmeglepőbb, és legtragikusabb hétvégéjét produkálta.

Kezdődött azzal, hogy Raikkönen már pénteken átvette a vezetést a mezőnytől, és ahogy a verseny első köridejét figyelhettük, úgy tűnt nem is adja ki a kezéből a stafétabotot. Szombaton a Minardi csapat sportigazgatója, John Walton halála borzolta az idegeket, melyet Jarno Trulli hatalmas bukása tetézett.
A kellemes meglepetést tehát Raikkönen, és a McLaren csapat feltámadása jelentette, ám ami talán még ennél is hihetetlenebb, az Giancarlo Fisichella az utolsó helyről való rajtolástól a hatodik helyig való száguldása. A hétvége előtt hallottuk, hogy a Sauber új aerodinamikai elemekkel érkezik Silverstone-ba, ám azt, hogy ez majd ekkorát dob az autó sebességén, arra senki nem számított. Pláne mióta a Williams az új szárnyaival inkább lassult.

A rajt egyébként meglehetősen simán ment a mezőnynek. Kimi egy pillanat alatt otthagyta a mezőnyt, míg a Renaultok elvesztették híres rakétaindítójukat. Ekkora fölényt a rajtnál utoljára Alonsótól láttunk a Magyar nagydíjon, de hát tőle ugye nem meglepő. Sőt a rajtnál egyértelműen lusta Ferrari is könnyedén tartotta Trullit. Alonsót ezúttal nem kellett, mert ő 10 hellyel hátrébb sorolt, s így nem jelentett veszélyt a mezőny elejére.

Kakaskodástól azért ez a rajt sem volt mentes. Sato és Montoya vitézkedett, ám amikor már-már úgy tűnt a kolumbiai simán veszi az akadályt, Coulthard kitessékelte őt a fűre. Akkor nem, de két kanyarral később Sato körbekerülte a Williamszt. Montoya pedig nem lenne Montoya, ha csak úgy hagyná, hogy így kitoljanak vele. Habár nem teljesen az ő rámenőssége hozta meg a sikert, -mert Sato rontott- de végül is elment a japán versenyző mellett.

Raikkönen az első körben több mint 3 másodperces előnyre tett szert, aztán egy kicsit alább hagyott a lendülete. Barrichello körről körre századokat, tizedeket dolgozott a hátrányából, míg Schumacher beragadt Button mögé.

Aztán az első kiállások meghozták a meglepetést. Nem, hogy Raikkönen állt volna ki elsőként, hanem Barrichello, és a többiek. Persze Schumacheren kívül. Ez azonban azt is jelentheti, hogy A McLaren valóban sokat javult, ám még mindig ott van a kérdés, hogy Raikkönen esőre, vagy szárazra állíttatta be az autóját.

Raikkönen és társai némi lekörözéses balhéba keveredtek, miközben Schumacher négy körön keresztül gyűjtögette az előnyt. A több mint hét másodperces hátrányát végül is egy első helyre tudta cserélni, már az első fordulóban. Saját bevallása szerint ugyanis erre számításai szerint csak később került volna sor. Hiába, a sokszoros világbajnok mellett azért a szerencse is ott áll teljes mellszélességgel. Legalábbis egyelőre.

Ahogy szokás mondani, ezzel el is dőlt a verseny. Bár a mezőny elején nem is történ túl nagy változás, –leszámítva Barrichello és Button helycseréjét- azért érdemes egy kicsit hátrébb tekinteni. Giancarlo Fisichella ugyanis hihetetlen tempót autózva, feljött egészen a hatodik helyig. Sőt talán még az ötödikre is jó lett volna, ám a futam vége felé történt Trulli féle hatalmas bukás beleszólt a forgatókönyvbe.

Trulli az alagutat elhagyva rendben kanyarodott jobbra, és már a következő balosra készült, amikor hirtelen –vélhetően bal hátsó defekt miatt- jobbra becsapódott a gumifalba. Ráadásul olyan sebességgel, hogy a kavicságyban, még egy bukfencet is megengedett magának. Szemre igen randa esés volt, ám Trulli még majdhogynem földet sem ért, máris mutatta a hüvelyk ujjával, hogy minden OK!

A biztonsági autónak néhány körig fel kellett tartania a mezőnyt, mellyel Schumacherék taktikája el lett rontva. A német ugyanis a többiekkel ellentétben két kiállását tervezett, és ahogy haladt, a végére egy egész kerékcserényi különbsége maradt volna, mely egy egészen kényelmes autózásra adott volna neki lehetőséget a végére.

A többiek azonban kihasználták a lehetőséget, és –Raikkönen vezetésével- mindössze két lekörözésre váró autó távolságra érkeztek vissza Schumacher mögé.

Amikor pedig útnak eredt a mezőny, Raikkönen őrületes autózásba kezdett. Pillanatok alatt elment a két autó mellett, majd egy körön belül beérte Schumachert. Néhány körön keresztül mindenki a kettejük csatáján izgulhatott, de amint a Bridgestone gumik elérték az üzemi hőfokot, Schumacher begyújthatta a rakétáit. Innen pedig már valóban el is dőlt a verseny. Barrichello megpróbált felzárkózni a McLarenes mögé, de ha lőtávolságon belülre is érkezett volna, nem igen tudott volna olyan akciót produkálni, mint a múlt versenyen az utolsó kör utolsó pillanataiban.

A futam nem hozott túlzottan sok kiesőt, de sajnos ebbe a kevésbe is belefért a mi Zsoltink, aki egyébként ma oroszlánként küzdött csapattársával. Az időmérőn ügyetlenkedő Olivier Panis is kiesett, méghozzá hasonló módon a Minardihoz, vele is a technika ördöge babrált ki. De nem az egyszerűbb fajtából. A Toyota tűzoltókészüléke egyszerűen szétrobbant a pilótafülkében, és az oltóhab teljesen beborított mindent, így nem volt lehetőség a folytatásra. Pantano azonban csak magának köszönheti kiesését. Kétszer is ugyan azon a helyen fogott füvet, melyből a második után nem is tudott kiszabadulni.

Mindent egybevetve a 2004-es Angol nagydíj sok meglepetést okozott a Forma 1 szerelmeseinek, hisz 2 istállótól komoly javulást láthattunk. Schumacher pedig begyűjtötte 80-dik Forma-1-es győzelmét.

 
Naptár
2023. Június
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
<<   >>
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Időszámláló
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77