Ralf and Michael
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Linkek
 
Látogatók száma
Indulás: 2004-07-05
 
Hírek
Hírek : Magyar Nagydíj:Előzetese

Magyar Nagydíj:Előzetese

bubblin  2004.08.14. 13:02

19.-ik alkalommal rendezik meg a Magyar nagydíjat

Idén már 19. alkalommal látogat el hazánkba a F1 mezőnye. Ki gondolta volna, hogy az 1986-os első verseny után ennyi évet megél a Magyar Nagydíj. Az pedig igazi kuriózum, hogy a magyar közönség immár második alkalommal hazai versenyzőjének is drukkolhat.

A Magyar Nagydíj története azonban 1986-nál jóval korábbra nyúlik vissza, tulajdonképpen 1936-ban rendezték az első Magyar Nagydíjat, amelyen Tazio Nuvolari győzedelmeskedett az akkor verhetetlennek tűnő német csapat előtt. Az esemény színhelyéül szolgáló Népliget később is népszerű maradt, sok autós és motoros viadalt rendeztek itt a háború előtt és után, egészen 1972-ig.

Az állandó Magyar Nagydíj ötlete szinte csak a véletlennek köszönhető. Bernie Ecclestone ugyanis elhatározta, hogy az akkor még álló Vasfüggönyön túl is rendez egy F1-es versenyt, méghozzá a Szovjetunióban, csakhogy a Szovjet diktatúra erre nem adott engedélyt. Kapóra jött azonban Ecclestone egyik ismerősének ötlete, aki magyar származású révén azt ajánlotta a F1 tejhatalmú urának, mi lenne, ha megpróbálná a Magyar kormányt rávenni erre. A további történet már ismerős, 1986-ban megrendezték az első versenyt, s azóta is minden évben részét képezi a F1-es versenynaptárnak. Eddig egyetlen és egyedüli Kelet-Európai futamként.

A pálya azonban nem csak erről nevezetes, a sok lassú kanyar és a kevés előzési lehetőség miatt különös figyelmet szentelnek a pályának a csapatok. Monacóhoz hasonlóan itt is esélye nyílhat a kisebb csapatoknak egy jó eredményhez, ha ügyes és tapasztalt kormányzsonglőrt alkalmaznak. Mindennek azonban negatívumai is akadnak, a kevés előzési lehetőség miatt sokan unalmasnak tartják az itteni versenyeket, ezen azonban tavaly segítettek.

A többi ilyen korú pályához hasonlóan a Hungaroring sem érhette meg nagy átváltozások nélkül. A legutóbbit és legnagyobbat épp tavaly hajtották végre, amikor is meghosszabbították az célegyenest, valamint a 12 és 13-as kanyart is megváltoztatták. A módosítások nem voltak hatástalanok, jó pár előzést hajtottak végre a pilóták a nézők nagy örömére.

Ami a sikerességet illeti: egyaránt 7-7 győzelemmel a Williams és a Ferrari áll az élen, ebből kettőt kettős győzelemként könyvelhetnek el a grove-iak. De emellett mindig is jól szerepeltek itt a Williams-ek, 1999-ig például minden versenyen pontot szereztek, abban az évben azonban lemaradtak az első hatból. A BMW-s korszak óta sem könyvelhettek el győzelmet, Ralf 2002-es Montoya 2003-as harmadik helye számít a legjobb eredményüknek. A nagy múltú istállókat a harmadik követi, a McLaren öt győzelmet ünnepelhetett nálunk, legutóbb 2000-ben Mika Hakkinen révén, azóta azonban rendre a Ferrarik vitték a prímet, de 2003-ban fordult a kocka...

A tavalyi évben történelmi esemény történt, mikor Fernando Alonso megszerezte a vezetést és végül a futamot is megnyerte, ezzel az első spanyol futamgyőztest ünnepelhette a tömeg. Bár azóta nem tudta megismételni ezt a fantasztikus eredményt, csapattársa Jarno Trulli – aki az év végén távozik a Renault-tól – besegített neki, és Michael Schumacheren kívül ő az egyetlen olyan pilóta, aki idén versenyt tudott nyerni.

Ayrton Senna és Michael Schumacher az abszolút csúcstartók a Hungaroringen, mindketten három-három győzelmet szereztek az évek során. Mindezektől eltekintve azonban a Williams pilóták vannak a ranglista élén. Damon Hill 1995-ben rajt-cél győzelmet aratott, miközben az ő nevéhez fűződött a versenyen futott leggyorsabb kör is. Kevesen felejtik el, mikor az angol versenyző 1997-ben kis híján megszerezte a győzelmet egy Arrows volánja mögött, ám nem sokkal a futam vége lőtt hidraulikai problémák miatt visszaesett. Végül a második helyen futott be 9.079 másodperccel Jacques Villeneuve mögött, mivel közel 30 másodperces előnyét az utolsó két körben elvesztette.

1992-ben Nigel Mansell 40 másodperccel lemaradva Ayrton Senna mögött a második helyen ért célba, azonban a helyezésért járó hat pont elegendő volt számára, hogy behozhatatlan előnyt szerezzen magának a bajnokságban, és világbajnokká avassák a Hungaroringen, az évad 11. futamán.

A Williams istálló nagyszámú rekordjának ellenére, az idei év eseményei után nem valószínű, hogy a hétvégi futamon is a grove-i gárda pilótái álljanak fel a dobogó legmagasabb fokára. A McLaren csapata az elmúlt időben hatalmas javulást mutatott, így velük is számolni kell, hiszen folyamatosan közelednek a bajnoki esélyeshez, míg a BAR-Honda is esélyesként érkezik meg Magyarországra.

A Hungaroring piszkos aszfaltjáról híres, így a csapatok nem várhatnak sokat a pénteki szabadedzésektől. Bár az idei évben négy csapat, három autóval indulhat a pénteki edzéseken, így hamarabb megtisztulhat az aszfalt. A legnagyobb problémát akkor is a piszok okozza, mivel az esetleges előzésekkor a külső ív használata nem tiszta, így több kanyar szükséges ahhoz, hogy a manőver után ismét jó állapotba kerüljenek az abroncsok.

A kvalifikáció minden pályán fontos, azonban a Hungaroringen ez még nagyobb jelentőséget kap. Először is azért, mert az előzés szinte lehetetlen a pályán, még úgy is, hogy a pályát a tavalyi évben átépítették éppen ezért. A másik ok a jó szombati szereplésre, a pálya külső és ideális íve közti hatalmas minőségi különbség a rajtnál. Aki a baloldalról vághat neki a viadalnak, az kétségkívül előnyt élvez.

A boxtaktika is hatalmas szerepet kap a versenyeken, mivel a pilóták rengeteg időt veszthetnek, de nyerhetnek is a kiállások alatt. Mint ismeretes a két- és három kiállás jöhet számításba, utóbbi nyilvánvalóan előnyösebb, de a kockázata is megvan, hiszen ha valaki beragad a forgalomba, akkor minden borul. Éppen ezért körültekintően kell elvégezni a számításokat, hogy ne legyen galiba.

A magyar pálya igen nagy leszorítóerőt igényel, a monacói viadal után a legnagyobbat, míg a gumik is hatalmas terhelést kapnak. A Monacói Nagydíjhoz hasonlítva, az abroncsoknak még ellenállóbbnak kell lenniük, hiszen az aszfalt hőmérséklete elérheti a 40 fokot is. A jó kipörgésgátló is elengedhetetlen, hogy a lassú kanyarokból a kigyorsítással ne legyen gond.

És végül az időjárás, vajon lesz eső? Ha a korábbi versenyeket nézzük, azt mondhatjuk, nem lesz, mivel eddig még soha nem volt felhőszakadás a Hungaroringen.

 
Naptár
2024. Október
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Időszámláló
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77