Ralf and Michael
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Linkek
 
Látogatók száma
Indulás: 2004-07-05
 
Hírek
Hírek : Start, stratégia és az "ezüst nyilak"

Start, stratégia és az "ezüst nyilak"

Bubblin  2004.07.11. 19:02

A Brit Nagydíj

Brit Nagydíj

Start

Szokatlan rajtsorrend alakult ki a Brit Nagydíj tegnap délutáni időmérő edzése során. Hiszen az idei szezonban most először állhat Kimi Räikkönen jóvoltából egy McLaren-Mercedes az első rajtkockában. Utoljára 2003-ban az Amerikai Egyesült Államok Nagydíján szerezte meg a McLaren-Mercedes a pole-t (Rubens Barrichello és Olivier Panis előtt), melyet akkor is a fiatal finn versenyzőnek köszönhetett.

Az első „ezüstnyíl” mögött a brazil Rubens Barrichello indul, majd Jenson Button következik, akit nagyon feldobott, hogy hazai közönség előtt versenyezhet, és ha szerencséje lesz, a rajtot követően akár az élre is törhet. Hasonlók az esélyei a sorban következő Michael Schumachernek, aki bár a második sorból indul, de mint tudjuk ő előtte nincs semmi akadály. Azonban nem lesz könnyű dolga a rajtnál, hiszen mögüle rajtol a Renault-s Jarno Trulli és a McLaren-Mercedes száguldó skótja David Coulthard.


Stratégia

A szombati időmérők után mindenki találgat, vajon ki milyen taktikával vág neki a Brit Nagydíjnak. Itt van például Kimi Räikkönen esete, lehet, hogy a finn kevés üzemanyaggal szerezte meg a pole-t, és így hamarabb látogat ki a boxutcába. Ám mi van, ha azonos a stratégiája a McLaren-Mercedesnek a többi élen álló istállóval. A nagy kérdés: Vajon ki jön ki hamarabb? Legtöbbször ez sorsdöntő, aki korán jön ki, elveszíti a futamot. Persze erre van ellenpélda is. Ilyen például a Ferrari Magny-Cours-i esete. Talán most is előveszik a maranellóiak franciaországi receptjüket? Majd meglátjuk… Mindenesetre Ross Brawn a következőket mondta:

„Egy előre megbeszélt versenystratégiát ezen a pályán igen nehéz lenne megváltoztatni. Ha tudnánk tartani az iramot az élen állókkal, akkor egy szép verseny alakulhatna ki. Végül is versenyről versenyre egyre jobb formában vagyunk, szerintem ez nem lehet probléma. Az abroncsaink elég megbízhatóak, és bár egy körön belül nem elég gyorsak, mégis bízunk a jó eredményben.”

Ha nagyobb időjárási változás nem következik be a csapatok az előre összeállított stratégiákat fogják alkalmazni a verseny során, de mi van ha mondjuk elered az eső? Erre a brit úr a következőket mondta:

„Szerencsére a pályán van elég előzéséi terület, úgy hiszem, ezzel nem lehet olyan nagy gondunk.”


Ezüstnyilak

Nagy változásokon ment át az elmúl két futam során a McLaren-Mercedes versenyistálló. Az eddig szerény teljesítményt nyújtó alakulat hirtelen erőre kapott. A Francia Nagydíj előtt történt újításoknak is köszönhetően, a gárda már ott tart, hogy az első rajtkockából startolhat. Ha így kezdte volna a csapat a 2004-es idényt, akkor nagyobb izgalmakban lehetett volna részünk a futamok során.

Nagy álom a McLaren-Mercedes számára, hogy hazai közönség előtt, hazai földön megszerezzék a győzelmet, és ez az álom valóban megvalósuljon. Erre egyelőre minden esélyük megvan az „ezüstnyilaknak”. Mondhatni minden Kimi Räikkönen és David Coulthard kezében van. De persze tudjuk, hogy sok minden viszont nem…

 
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Időszámláló
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77